Recept

Szilvás morzsapite


Itt a szilva szezon! Érik és hullik már a fákról a korai szilva: kékes-lilás, puha, és nagyon édes gyümölcs. A szilva számomra egy kedves gyermekkori emlék is egyben, kislányként is nagyon szerettem és lelkesen szedegettem…
Legjobb frissen, nyersen amikor épp nekünk ajándékozta a szilvafa…lekvárnak is mennyei – akár cukor nélkül is elkészíthető, krémleves is készülhet belőle, node olykor egy szilvás pite is igazán jólesik.


Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt (ebből 10 dkg lehet teljes kiőrlésű liszt, finomabb lesz tőle)
  • 15 dkg méz
  • 1 citrom leve
  • 1 teáskanál (3-4 g) sütőpor
  • 20 dkg vénusz margarin
  • egy jó csipet só
  • 5 evőkanál víz

Töltelék:

  • 1 kg érett, puha szilva megmosva, kimagozva
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • A pikáns ízek szerelmeseinek: 1 nagy csipet őrölt gyömbér, 1 csipet őrölt szegfűszeg és 1 nagy csipet őrölt kardamom a fahéjjal elkeverve
  • 1 púpos evőkanál aprószemű zabpehely

A tészta alapanyagaiból gyorsan tésztát gyúrunk: a liszthez adjuk a sütőport és a sót, elkeverjük alaposan, majd belemorzsoljuk a margarint. A morzsás keverékhez adjuk a citromlevet, a vizet és a mézet és gyorsan összegyúrjuk, hogy linzerszerű tésztát kapjunk. A tészta 2/3 részét belenyomogatjuk az ujjainkkal a piteformánk vagy tepsink aljába és betesszük a 160-175 C fokos sütőbe 15-20 percre, amíg szép halványbarna színt kap. (Alul-felül sütési mód javasolt.) Ha szeretnénk, ki is nyújthatjuk a tésztát – ez esetben kör alakúra nyújtsuk, a piteformánk nagyságának megfelelően és a lelógó tésztaszéleket a sodrófa segítségével “vágjuk le”.

A tészta félretett 1/3 részét további 1-2 evőkanálnyi liszt hozzáadásával morzsoljuk el ujjaink között, hogy morzsa állagú legyen, és tegyük a hűtőbe felhasználásig.

Míg elősütjük a pitetésztát, elkészítjük a tölteléket: kimagozzuk a szilvákat és megszórjuk a fahéjjal – vagy a fahéj és a többi fűszer keverékével.
Amikor már szépen pirul a tésztaalap (halvány barna) kivesszük a sütőből, megszórjuk a zabpehellyel, ráhelyezzük a szilvákat vágott felükkel felfelé, a kezünkkel rámorzsoljuk a maradék tésztát és visszatesszük a sütőbe 35-40 percre és 180 fokon sütjük, míg a szilva megsül s a pite teteje is szép barna színt kap.

A piténket hagyjuk kihűlni, vagy legalább azt várjuk meg, míg langyosra hűl, ekkor már szépen szeletelhető és nyugodtan fogyasztható. Ha esetleg maradna belőle, másnap éppen olyan finom, mint frissen!

Recept

Répatorta

A Vegán Répatorta

Ha esetleg még nem dőlt el, hogy mi legyen az ünnepi desszert Húsvétkor, akkor nagyon ajánlom az alábbi répatortát. Nagyon egyszerűen összeállítható, könnyű a sütése is, s a végeredményt kedvünk szerint díszíthetjük.

A hétvégén Pécsváradon megrendezett VII. Ispotályos Napon nálam is megtalálható volt az alábbi vegán répatorta, és igen nagy sikert aratott. Ó igen, ez egy vegán recept, vagyis nem tartalmaz állati eredetű összetevőt. Tojás sem szükséges hozzá, s mégis szép magas lesz a tészta és nem túl tömör. Az eredeti recept Steiner Kristóf oldaláról származik, ezen módosítottam kicsit. Máris mutatom mi szükségeltetik hozzá, hogy kisüljön a mennyei vegán répatortánk.

Hozzávalók

  • 2 csésze liszt (nálam mindig kerül bele legalább 1/4 rész tönkölybúzaliszt)
  • 2 nagyobb sárgarépa nyersen apróra reszelve
  • 1 csésze cukor vagy ennek megfelelő mennyiségű tetszés szerinti cukor helyettesítő
  • 1 csipet só
  • 1/2 tasak sütőpor (inkább több, mint kevesebb legyen)
  • 1/2 mokkáskanálnyi szódabikarbóna
  • 1 teáskanálnyi fahéj
  • 1 nagy csipet őrölt gyömbér (gyömbérimádók próbálkozhatnak frissen reszelt gyömbérrel is bátran)
  • 1 nagy csipet őrölt vagy reszelt szerecsendió
  • 1 nagy csipet szegfűszeg
  • 1 marék dió durvára vágva, vagy darálva (kb. fél csésze)
  • 1/2 csésze olaj
  • 1 csésze narancslé (ha nincs, vízzel helyettesíthető)

Elkészítés

A sütőt előmelegítem 180 fokra (alul-felül sütési mód).

A liszthez keverem a sót, sütőport, szódabikarbónát, cukrot, a diót és a fűszereket és jó alaposan elkeverem ezeket. Egy másik tálba lereszelem a répát, ezt is hozzáadom a lisztes keverékhez. Ezt követően a narancslevet elkeverem az olajjal és belekeverem az egészet a lisztes-répás keverékhez és alaposan átkeverem, hogy sűrű, homogén masszát kapjak.

Sütőpapírral kibélelek egy 21 cm-es tortaformát, és beleöntöm a sűrű tésztát. A tetejét elegyengetem, hogy mindenhol egyformán legyen tészta.

Előmelegített sütőben 40-50 percig sütöm. 30 perc után érdemes megnézni, nem barnul-e nagyon a teteje (nálam nem volt eddig ilyen gond), és ha túlságosan pirulna, érdemes alufóliával letakarni. Akkor van kész, amikor a beleszúrt fogpiszkálót kihúzva nem látunk rajta tészta darabokat, illetve amikor tapintásra rugalmas a torta teteje. Nálam ez 40-45 perc sütés után teljesült.

Amikor kész, kiszedem a sütőből, lehúzom a sütőpapírt és rácsra teszem hűlni a tortát. Itt jön egy kis trükk: Ha tökéletesen sima és egyenes tetejű tortát szeretnénk, akkor ennél a műveletnél fordítsuk meg a répatortát, vagyis a teteje kerüljön alulra, amikor rácsra helyezzük. Ilyen módon csodaszép sima lesz a tortánk teteje. Érdemes ezt a trükköt sima piskótáknál is alkalmazni 😉
Az első képen szereplő prototípusnál nem alkalmaztam e trükköt, a következő sütésnél viszont igen, ez látható az alábbi fotón.

Répatorta a megfordítós trükkel készítve

Díszítés

Ha kihűlt az illatos, fűszeres répatortánk, akkor már csupán egy teendőnk van hátra -ha az elfogyasztását nem számoljuk bele- tetszésünk szerint dekorálni.

  • Maradhat teljesen natúr a teteje, így is szép
  • Megszórhatjuk kevés porcukorral
  • Készíthetünk hozzá narancslekvár és növényi hab keverékéből narancsos krémet, amelyet a tetejére és akár az oldalára is kenhetünk: 2 dl Meggle Creme Patisserie Decor hab keményre verve, ebbe keverjünk bele 2 evőkanálnyi narancslekvárt és már mehet is a répatortára
  • Mivel elég nedves a répatorta tésztája az olajtól, diótól és a répától, ezért nem ajánlom, hogy félbevágva töltsük meg krémmel, mert ez a tészta nem fogja magába szívni a krémet. Kipróbáltam: valóban így van… 🙂
  • Darált dió és marcipán keverékéből készíthetünk a tetejére kis tojásokat, ez pusztán natúr marcipánból is mutatós
  • Ha nagyon sok időnk van, bevonhatjuk vegán “vajkrémmel” és marcipán takaróba burkolhatjuk 🙂
  • A vegán vajkrém növényi margarin pl Vajízű Vénusz és porcukor alaposan kihabosított keveréke (200 g margarinhoz 50 g porcukor szükséges)
  • Profi tortaburkolási tippekért szívből ajánlom ezt a bejegyzést: https://sweetandcrazy.cafeblog.hu/2017/02/20/tortaburkolas_marcipannal_fondanttal_-_1_resz_a_torta_elokeszitese/

Amint a dekorálással is végeztünk, csupán egyetlen dolgunk maradt, fogyasszuk el a Répatortánkat a Húsvéti ünnepi ebéd vagy vacsora méltó zárásaképpen.

Kellemes készülődést, sütögetést és Áldott Húsvétot kívánok a blog minden Olvasójának!

Bori

Recept

Kakaóscsiga tej-és tojásmentesen

Frissen sült házi kakaós csiga

Hideg reggeleken, amelyekből akad bőven így januárban – igazán jól esik valami finom, édes házi péksütemény reggelire egy nagy bögre gőzölgő kávé, vagy tea mellé… Ezt a kakaós csigát előző nap készítettem el apró kezű segítségemmel közösen; legnagyobb örömünkre másnap reggel éppen olyan finom és puha volt, mint frissen sülten, langyosan.

Hozzávalók

  • 500 g liszt (ebből 50 g teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt)
  • 120 g kókuszolaj vagy margarin (pl. Vénusz) 
  • 100 ml víz
  • 100 ml rizstej
  • 1 evőkanál ecet
  • 25 g élesztő
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 evőkanál cukor
  • egy csipet só
  • A tészta megkenéséhez 2 evőkanál kókuszolaj vagy margarin megolvasztva, 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor elkeverve 4 evőkanál cukorral. 

A rizstejet megmelegítem, elmorzsolom benne az élesztőt és állni hagyom, míg előkészítem a többi hozzávalót. A margarint (vagy kókuszzsírt) megolvasztom.

A lisztet egy nagyobb tálba szitálom, elkeverem benne a sót, a vaníliás cukrot és a két kanál cukrot is. Hozzáadom az élesztős rizstejet, a langyos vizet, az ecetet és a megolvasztott margarint. 5-10 percig dagasztom, míg sima lesz a tészta felülete, tapintásra pedig rugalmas.

Konyharuhával letakarom a tálat és meleg helyen 1 órán át kelesztem. Eközben a tészta megkenéséhez a cukrot összekeverem a kakaóporral. A megkelt tésztát lisztezett felületen kb. 3 mm vastagságúra és téglalap alakúra kinyújtom. Megkenem az olvasztott margarinnal és megszórom a kakaós keverékkel. A téglalap szélesebb oldala felől kezdve szorosan feltekerem a tésztát. Éles, széles pengéjű késsel 1-1,5 cm vastag szeleteket vágok, amelyeket egy sütőpapírral bélelt nagy tepsire helyezek, egymástól kicsit távolabb. Sütés közben valamelyest növekednek még.

Amíg a sütő melegszik, a tepsibe helyezett csigákat tiszta konyharuhával letakarva kb. 30 percig kelesztem tovább. 

A 180 Celsius fokra előmelegített sütőben hőlégkeveréssel 13-15 perc alatt halványbarnára sütöm a kakaós csigákat. Ha kihűltek, ízlés szerint porcukorral megszórva kínálhatjuk.

Frissen sült kakaóscsigák

Nálunk langyosan a legkelendőbbek! 

Recept

Aszalt szilvás nyers müzligolyók

Tulajdonképpen ez a blogon már korábban közzétett aszalt szilvás müzliszelet nyers verziója, egy kis újítással. A müzligolyók ezúttal kissé túl édesnek bizonyultak (csupán csak mézzel édesítve), így kipróbáltuk mi történik ha kakaóporba (cukormentes) hempergetjük őket.

Hozzávalók

  • 180 g gluténmentes gabonapehely (140 gr finomszemű gluténmentes zabpehely, 40 g quinoa pehely)
  • 20 g chia mag 
  • 150-200 g aszalt szilva
  • 100 g kókuszolaj
  • 100 g méz – ez ízlés szerint lehet kevesebb is akár
  • 1/4 teáskanál fahéj 
  • 1 nagy csipet őrölt gyömbér
  • 50 g darált mandula vagy dió 
  • 2 ek cukrozatlan kakaópor 

A pelyheket összekeverem a chia maggal, fahéjjal, összeolvasztom a kókuszolajat a mézzel -nem szabad felforralni, csak melegíteni, kevergetve hamar megolvadnak. A pelyhes keverékhez adom a feldarabolt aszalt szilvát, a fűszereket, a darált mandulát és jól elkeverem, majd belekeverem az olvasztott mézes keveréket is. Egy éjszakán át, vagy néhány órán keresztül hűvös helyen hagyom pihenni (hogy a pelyhek jól megszívják magukat). A pihenő leteltével a masszából vizes kézzel diónyi golyókat formázok -amelyeket cukrozatlan kakaóporba hempergetek. És már kész is vannak a mennyei, nyers, éltető müzligolyók! Jó étvágyat kívánok hozzá!

Müzli golyók a hóesésben

Recept

Színes ételek a hideg, szürke téli napokra – avagy mit (t)ehetünk, hogy a borús napokon is megőrizzük jó kedvünket?

Beköszöntött a tél; a meleg, napos és rendkívül hosszú ősz után. S a téllel együtt megérkeztek a szürke, borongós, hideg napok is. Azok a napok, amikor kinézünk az ablakon, s nem hívogat a napsütés, és nem éppen ragyogóan kék az ég…

Ilyenkor jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy az időjáráson változtatni nem tudunk, azonban azon, miképpen gondolunk erre az évszakra és miképpen tápláljuk ilyenkor a testünket – igen. Sokat (t)ehetünk azért, hogy a hangulatunk vidám maradjon, például élénk színű életekkel és italokkal, és pikánsabb fűszerekkel amelyek belülről is fűtenek minket, mint például a gyömbér és a fahéj. Egyik kedvencem a téli ételek között a sütőtök krémleves, amely nem csupán édeskés-fűszeres ízével, de csodaszép színével is garantáltan felpezsdít a hideg napokon. Hamarosan megmutatom azt is, nálunk hogyan készül a “család kedvence” sütőtök krémleves, de mára gyümölcsösebb receptekkel készültem.

Ha meleg teával és mellé színes, meleg reggelivel indítjuk a napot, feltöltődve indulhatunk útnak.

A zab egy igen tápláló, energiát adó gabona, amely jótékony hatással van az emésztésre – a belőle készülő kása az Észak-Európai népeknél a mai napig népszerű, amelyet melegen, fahéjjal fűszerezve fogyasztanak. A zabkása itthon is nagy népszerűségnek örvend, édeskés íze miatt a gyermekek is szívesen fogyasztják. Nálunk a mézes-fahéjas változata a kedvenc.

Zabkása bogyós gyümölcsökkel

Zabkása bogyós gyümölcsökkel és egy kis extrával
  • 1 csésze aprószemű zabpehely
  • 2 csésze forró víz
  • egy nagy csipetnyi fahéj
  • 2-3 teáskanálnyi méz
  • 3 evőkanálnyi fagyasztott bogyós gyümölcs (szeder, ribizli, málna, áfonya, feketeszeder – vagy ami a fagyasztónkban van)

Elkészítés

A zabpelyhet egy kisebb (tapadásmentes bevonatú) edénybe teszem, ráöntöm a zabpehelyhez képest kétszeres mennyiségű forró vizet és kis lángon, időnként kevergetve kb. 5 perc alatt puhára főzöm. Előkészítek a tálkát a reggelinek: az aljába teszek 2 evőkanálnyit a fagyasztott gyümölcsből, erre kanalazom rá a forró kását, majd a tetejére szórom a maradék fagyott gyümölcsöt. Várok néhány percet, amíg a bogyók felengednek, a kása pedig egy kicsit hűl, majd megszórom fahéjjal és egy kis mézet csurgatok rá. Melegen fogyasztom! 

Ínyencek – a kedélyek garantált fokozása végett – tehetnek bele néhány kocka étcsokoládét is, mint ahogyan a képen látható: én is kipróbáltam ezt a verziót. Finom, bár nekem tájidegen a csokoládé íze a zabkásában…


Smoothie színes gyümölcsökkel

Olyan szerencsésen alakult az első hóeséses napunk idén, hogy a meleg, színes reggeli után egy színpompás gyümölcsturmixot fogyaszthattunk el tízóraiként. Az elkészítése roppant egyszerű: egy gyümölcs pépesítésre alkalmas eszközre (pl. smoothie maker) lesz csupán szükségünk az alapanyagokon túl.

Hozzávalók 2 adaghoz:

  • 2 kisebb érett banán
  • 4-5 evőkanálnyi fagyasztott gyümölcs (ribizli, feketeribizli, málna, szeder, áfonya keveréke)
  • 1 dl meleg/ langyos víz
  • 1,5 dl rizsital

Elkészítés

A banánokat szeleteljük fel és tegyük bele a turmixunk tartályába, majd kanalazzuk rá a fagyos gyümölcsöt, öntsük rá a meleg vizet és a rizsitalt. Indulhat a mixelés, és néhány perccel később már kész is a csodálatos színű gyümölcsturmixunk. Töltsük üvegpoharakba és igyuk meg frissen!

Recept

A “gyors ebéd” esete

Bizonyára minden konyhában ismert fogalom a “gyors ebéd”. A kérdés csupán az, hogy kinél milyen fogásokat és módszereket takar e kifejezés… Mi az, ami még beleférhet? Mi az a kompromisszum, amit vállalunk a család gyorsan elkészülő ebédje érdekében? Mi az amiből engedünk?

Nos, adódnak olyan napok és helyzetek, amikor nem jut idő hosszas főzőcskézésre, mert éppen ebédidőre érünk haza. Ilyenkor jól jön egy-két időhatékony recept és trükk, amivel rövid idő alatt tartalmas ebédet készíthetünk. Korábban előfordult, hogy kevésbé tartalmas ételeket is megengedtem magunknak “gyors ebéd” gyanánt, azonban némi átgondolás után megállapítottam, hogy pl. igazi halból készülő halrudacskát sütni semmivel sem gyorsabb vagy olcsóbb, mint frissen megsütni egy adag csirkemellet… S utóbbi sokkal igazibb, tartalmasabb és laktatóbb ételt eredményez.

Egy klasszikus GYORS, gyorsan fotózva 🙂


Ha tudjuk előre, hogy aznap “gyors ebéd” lesz, megkönnyíthetjük a magunk dolgát azzal, hogy indulás előtt mindent előkészítünk a tűzhelyen, ami nem hűtendő. Például az edényeket, fűszereket, vágódeszkát és rizst vagy a száraztésztát. Sőt, a húst akár előre felszeletelhetjük és befűszerezhetjük – majd nyugodtan küldjük el a hűtőbe pihenni, míg egyéb dolgunk van. Mutatok is egy alternatívát, ami nálunk közkedvelt megoldássá vált, ízes is, színes is és valóban hamar elkészül, kb 20 perc alatt.

Csirkemell párolt brokkolival, rizzsel

  • 1 egész csirkemell filé
  • zöldfűszerek: rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, oregánó
  • bors
  • ízlés szerint: fokhagyma reszelve, vagy fokhagymanyomón pépesítve
  • zsiradék: kb. 1 evőkanál olaj a sütéshez
  • 1,5 csésze rizs
  • víz
  • 1 evőkanál olaj
  • brokkoli megmosva, rózsáira szedve

Elkészítés

Egy nagy edényben vizet forralok egy nagy csipet sóval – amikor forr, beleteszem a rózsáira szedett, megmosott brokkolit és megpuhulásig főzöm. Ha megpuhultak a brokkolik, szűrőkanállal egy tálra szedem ki őket hűlni. 

Eközben egy kisebb edényben kevés olajat hevítek, ehhez adom a rizst, melyet pár percig kevergetek hogy kissé kifehéredjenek és zsiradékkal vonódjanak be a rizsszemek. Ekkor felöntöm a rizshez képest kétszeres mennyiségű forró vízzel, sózom és ha forr – lefedem, kis lángra teszem. Kis lángon főzve, az arányokat betartva akkor van kész, amikor a víz “eltűnik” az edényből.

Amíg fő a rizs elkészítem a csirkemellet is: Vékony szeletekre vágom, a szeletek mindkét oldalát fűszerezem. Egy nagy serpenyőben közepesen nagy lángon a szeletek mindkét oldalát megsütöm néhány perc alatt. A teljes sütési idő 10 perc. A sütés végén kicsit le is lehet pirítani a csirkemell szeleteket, hogy aranybarna színt kapjanak.

Fogok egy nagy tálat, arra szedem ki a sült hússzeleteket, mellé brokkolit és rizst teszek és már kész is a gyors ebédünk! Jó étvágyat kívánok hozzá!


Recept

Tartalmasat, ízleteset egyszerűen

Előfordul, hogy egy-egy alapanyag előzetes tervezés nélkül kerül a konyhánkba. És az is előfordul, hogy megmarad egy kis ez-az, mint múltkor a bébispenót levelek… Általában a két jelenség találkozásából születnek a legfinomabb új ételeink.

Ezúttal egy csomag friss norvég lazacfilé tért haza velem a vásárlásból, e mellé készült friss saláta paradicsommal, lilahagymával, bébispenót levelekkel – amelyek kimaradtak az előző napi mulatságra készült salátából. Tulajdonképpen ez egy gyorsan elkészülő ebéd is volt: amíg főtt a rizs, addig elkészítettem a salátát és megsütöttem a lazacot is. Maximum 30 perc volt terítéssel együtt, míg minden elkészült. Így készült a Sült lazac salátával Édesanyám születésnapján, ünnepi ebédként…

Hozzávalók 4 személyre

  • 400-500 g friss zöld saláta, vagy salátakeverék (jégsaláta, bébispenótlevél, rukkola)
  • 4-6 közepes paradicsom
  • 1 közepes fej lilahagyma szeletelve, sózva
  • fekete olívabogyó
  • 2 ek olívaolaj
  • bazsalikom, oregánó, ízlés szerint fokhagyma (ez utóbbi elhagyható)
  • só, kevés bors
  • rizs, só, olaj és a rizshez képest kétszeres mennyiségű víz a rizs főzéséhez

A lazachoz:

  • 4 szelet, körülbelül 800-1000 g norvég lazacfilé (a Lidl-ben kapható kiváló minőségű, valóban olyan, mint a Norvégiában fogyasztott lazac)
  • só, bors ízlés szerint, minőségi halfűszer keverék (Lidl-ben kapható)
  • a sütéshez vajízű Vénusz margarin

A rizst felteszem főni, és amíg lefedve fő, addig elkészítem a salátát: felaprítom és egy tálba helyezem a különböző salátaleveleket, a paradicsomot, a sózott lilahagyma szeleteket és az olíva bogyót. Egy kis tálban összekeverem a fűszereket a sóval, pici frissen őrölt borssal, majd hozzáadom az olíva olajat s, és ezzel meglocsolom a salátát. Alaposan elkeverem a salátát a tálban, hogy mindenhova jusson a fűszeres olívaolajból és félreteszem pihenni.

A lazacszeleteknek mindkét oldalát alaposan befűszerezem, egy nagyobb serpenyőben felhevítem a zsiradékot és közepesnél kicsit nagyobb lángon a bőrös felével lefelé helyezve elkezdem süni a szeleteket. A lazacnak nem kell sok idő, hogy átsüljön, inkább arra kell ügyelni, hogy ne süssük túl – mert akkor száraz lesz.

Körülbelül 3-4 percig sütöm a szeletek bőrös oldalát, míg szépen megpirulnak (de nem égnek oda), majd megfordítom a lazac szeleteket és a másik oldalukat is 3-4 percig sütöm. 

Friss salátával, párolt rizzsel tálalom. Frissen, azonnal fogyasszuk el! 

IMG_20181015_130726

A sült lazacra lehet kevés citromlevet facsarni frissen, finomabb lesz tőle. Illetve jól illik hozzá a pici sóval, kaporral elkevert tejföl is öntetnek – amit tejmentes diétában én most kísérleti jelleggel “rizs főzőkrémmel” helyettesítettem. Mennyei lett az öntet is, hozta azt az ízélményt, amit az emlékeim alapján elképzeltem.

Ünnepi ebédnek ajánlom elkészíteni!

Recept

Sütőtökös-mogyorós muffin

Sütőtökös-mogyorós muffin, az igazi őszi szín-és ízbomba

Történt egy napsütéses őszi napon, hogy sütőtököt sütöttem. Csak úgy. Mert éppen volt, mert finom, mert egészséges és rostos, és persze mert szeretjük. Ez utóbbi szempontot megcáfolni készültek kislányaink, így hát álruhába öltöztettem a frissen sült, édes sütőtököt: muffin lett belőle! S lám, máris boldogan majszolták a sütőtökös muffint a gyermekek… A receptet Steiner Kristóf alap muffin receptje ihlette.

Hozzávalók

  • két csésze liszt ( kb. 2 decinek felel meg egy csésze) 
  • egy csomag sütőpor 
  • fél csésze méz (vagy ennek megfelelő mennyiségű nádcukor)
  • egy kiskanál fahéj 
  • fél csésze olaj 
  • egy csésze víz, vagy növényi “tej” 
  • fél csésze darált mogyoró ( 2 teáskanálnyit tegyünk félre a díszítéshez)
  • egy csésze sült, villával pürésített sütőtök

Elkészítés

  • Előmelegítem a sütőt 180 fokra.
  • Egy tálba szitálom a lisztet, hozzáadom a sütőport, a fahéjat, a barna cukrot vagy a mézet, és alaposan elkeverem. 
  • Ezt követően hozzáadom a darált mogyorót, valamint a sütőtök pürét.
  • Egy másik tálba öntöm az olajat, és a vizet (vagy növényi tejet).
  • A száraz hozzávalókhoz keverem a folyékony összetevőket, és elkeverem, hogy homogén masszát kapjak – arra ügyelve, hogy ne keverjem túl sokáig a tésztát.
  • A tésztát a papírral bélelt muffinsütő formába kanalazom, vigyázva, hogy ne legyenek egészen tele a mélyedések, mert valamelyest megnőnek a muffinok sütés közben.
  • 180 celsius fokos sütőben 22 percig sütöm, majd a sütőből kivéve 10 percig pihentetem – csak ezt követően szedem ki a formából a muffinokat.
  • A muffinok tetejét darált mogyoróval díszítem.

Recept

Müzli szelet aszalt szilvával

Aszalt szilvás-mandulás müzli szelet

 Recept

  • 180 g gabonapehely (120 gr finomszemű zabpehely, 30 gr rizspehely, 30 g quinoa pehely) Ha nincs egyebünk, készülhet zabpehelyből is.
  • kb. 10 g chia mag vagy lenmag (elhagyható)
  • 150-200 g aszalt szilva
  • 100 g margarin/vaj
  • 100 g méz – ez ízlés szerint lehet kevesebb is akár
  • 1/4 teáskanál fahéj 
  • 50 g darált mandula vagy dió vagy mogyoró (elhagyható)
  • A pelyheket összekeverem a chia maggal, fahéjjal, összeolvasztom a margarint a mézzel -nem szabad felforralni, csak melegíteni, kevergetve hamar megolvad a margarin/vaj. A pelyhes keverékhez adom a feldarabolt aszalt szilvát, darált mandulát és jól elkeverem, majd belekeverem az olvasztott mézes keveréket is. Egy éjszakán át, vagy néhány órán keresztül hűvös helyen hagyom pihenni (hogy a pelyhek jól megszívják magukat). A pihenő leteltével a masszát vizes kézzel egy kisebb, sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodom, vizes kanállal a tetejét elegyengetem és 180 fokos sütőben 20 percig sütöm. Kihűlés után éles késsel, határozott mozdulattal szeletelem 🙂

Kreatív verzió: Ha szeretnénk, nyersen is fogyaszthatjuk a müzli szeletet, avagy müzli-golyókat formázhatunk belőlük: pihentetés után egyszerűen formázzunk diónyi golyókat a masszából. Tetszés szerint apró szemű zabpehelybe forgathatjuk és már kész is a nyers, éltető bonbon!

Tejmentes, cukormentes és ha Gluténmentes Zabpelyhet és más gluténmentes pelyheket (rizs, quinoa, köles) használunk hozzá – akkor gluténmentes is lesz a müzliszeletünk.

Házi kifli · Recept

Házi kifli

Be kell vallanom: imádom a frissen sült kelt tésztákat! Nincs is jobb, s finomabb egy illatozó, frissen kisült kívül enyhén roppanós, belül pedig puha langyos péksüteménynél! Az első gyermekünk megszületése után kezdtem el komolyabban péksüteményeket sütni, amikor már ő is kedvet kapott a kóstolgatáshoz. Valahogy a “bolti kiflit” túl mesterségesnek éreztem ahhoz, hogy egy kicsiny, intenzíven fejlődő szervezetet megfelelően tápláljon. 

A kedvenc kifli receptem következik, amely egy kolléganőm receptje alapján született, kis módosításokkal. Nálunk többnyire hétvégére sül friss péksütemény, így érzem meghittnek és kereknek a hétvégéinket, hozzá tartozik a “hétvégi otthonos érzéshez” a friss, házi, puha harapnivaló is.

Hozzávalók

  • 60 dkg liszt változó arányban pl. 40 dkg finomliszt + 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 24 g friss élesztő
  • 2 dl víz
  • 2 dl rizsital elhagyható, vízzel helyettesíthető)
  • 50 g Vénusz margarin olvasztva
  • 1 ek só

Elkészítés

  • A vizet elkeverem a rizsitallal és meglangyosítom, majd belemorzsolom a friss élesztőt – félreteszem, amíg a lisztet előkészítem. A liszteket egy nagy tálba szitálom. Ha teljes kiőrlésű búzalisztet vagy tönkölybúza lisztet is használunk, tartalmasabb, rostosabb és ízletesebb lesz tőle a péksüteményünk. Elkeverem a lisztben a sót. Majd hozzáadom az élesztős keveréket és az olvasztott margarint és addig dagasztom a tésztát, amíg szép sima, rugalmas nem lesz. Szükség estén kevés folyadékot lehet adni hozzá. Dagasztás után egy sima, nem túl lágy tésztát kell, hogy kapjunk. A tálat letakarom tiszta konyharuhával, és a tésztát 40-60 perc alatt duplájára kelesztem. Az idő leteltével két részre osztom a megkelt tésztát, mindkettőt kör alakúra nyújtom, jó vékonyra – majd a körlapokat 6-6 cikkre vágom. A kapott tésztacikkeket szorosan feltekerem, tepsibe helyezem. 20 perc pihentetés után előmelegített, 175 celsius fokos gőzös sütőben 25 percig sütöm. 
  • Ha éhes a család, vagy nem csupán egy étkezésre szánjuk – érdemes egyből dupla adagot készíteni belőle!
  • Kreatív tipp: ugyanebből a tésztából zsömléket is készíthetünk, ekkor nem szükséges kinyújtani a tésztát, csupán 12 egyenlő részre osztom és a kezemmel alulról húzogatva a tésztát, sima felszínű, kerek kis gombócokat formázok, melyeket kissé lelapogatok a tepsibe helyezéskor.
A frissen sült házi kiflik és zsömlék