Recept

Sütőtökös pite (quiche)

Hozzávalók a tésztához:

  • 35 dkg liszt (ebből 10 dkg vagy ízlés szerint több is lehet teljes kiőrlésű)
  • 15 dkg növényi margarin
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál (hideg) víz
  • 1 teáskanál só

Hozzávalók a töltelékhez:

  • 40 dkg sült és kihűlt sütőtök villával pépesítve, krémesre keverve (vagy ha nagyon rostos, botmixerrel pürésítve)
  • 2 dl növényi tejszín
  • 3 db egész tojás
  • só, bors, szerecsendió és kakukkfű levél
  • díszítéshez ízlés szerint: friss kakukkfű-,és rozmaring ágacskák

Elkészítés

A lisztet a sóval egy nagy tálba szitálom, hozzáadom az apró kockára vágott margarint és alaposan elmorzsolom az ujjaimmal. Ezt követően hozzáadom a vizet és a tojást és gyors mozdulatokkal összegyúrom. Fontos, hogy ne gyúrjuk túl sokáig a tésztát, éppen csak addig, míg összeáll és homogén lesz. Gömböt formálok belőle és egy lefedett tálba helyezve (vagy folpackba csomagolva) legalább egy órára a hűtőbe teszem. Ha kevés az időnk, akkor mehet a fagyasztóba 20-25 percre!

Amíg pihen a tészta, elkészítem a sütőtökös tölteléket. A megsült tököt villával krémes állúgúra keverem (ha nagyon rostosnak találom, botmixerrel pürésítem). A tojásokat kissé felverem és elkeverem a fűszerekkel, majd ezt a tojásos keveréket hozzáadom a sütőtök püréhez és alaposan elkeverem.

Hűtés után a tésztát kör alakúra nyújtom, a pite sütő formám nagyságának megfelelően. A kinyújtott tésztát belehelyezem a sütőformába, és az ujjaimmal végig a közepén és a forma szélénél is végigsimítom, hogy a tészta mindenhol igazodjon a formához. A lelógó tésztaszéleket a sodrófával vagy egy késsel levágom.

A tésztát villával megszurkálom és 200 Celsius fokra előmelegített sütőben hőlégkeverésen 5 percig sütöm, majd 175 Celsius fokra visszaveszem a hőmérsékletet és így további 10-15 percig sütöm, míg halványbarna színt kap a tészta. Amikor szép halványra sült, kiveszem a tésztát a sütőből, és elegyengetem rajta a sütőtökös keveréket.

Ízlés szerint megszórható kakukkfű levéllel, sóval, borssal, és díszíthető kakukkfű és rozmaring ágakkal. A töltelékkel együtt visszateszem a 175 Celsius fokos sütőbe és 25 percig sütöm. Langyosan vagy hidegen is fogyasztható, egy friss saláta társaságában kiváló ebéd lehet.

Kreatív tipp: Ha szeretnénk a legelső képen láthatóhoz hasonló módon díszíteni a piténket, akkor a sütőformánk szélén túllógó, és levágott tésztadarabokat kinyújtva tetszés szerint kiszaggathatjuk és külön, 15-20 perc alatt kisüthetjük, majd ezekkel díszíthetjük a kész, kisült piténket.

Recept

Sütőtökös-almás müzliszelet

Amikor elkészült a sütőtök krémlevesünk, és már kisült a kakukkfüves-sütőtökös piténk is, és még mindig akad itthon sütőtök, akkor jöhet a sütőtökös müzliszelet!

Hozzávalók

  • 180 g gabonapehely (120 g finomszemű zabpehely, 30 g rizspehely, 30 g quinoa pehely) Ha nincs egyebünk, készülhet csak zabpehelyből is.
  • kb. 10 g chia mag (elhagyható)
  • 150 g sült, villával pépesített sütőtök
  • kb 120-150 g súlyú alma hámozva, reszelve
  • 50 g margarin/vaj
  • 100 g méz – ez ízlés szerint lehet kevesebb is akár
  • 1/4 teáskanál fahéj (ízlés szerint gyömbér is kerülhet bele, csak fokozza az ízélményt!)

A pelyheket összekeverem a chia maggal, fahéjjal, összeolvasztom a margarint a mézzel -nem szabad felforralni, csak melegíteni, kevergetve hamar megolvad a margarin/vaj. A pelyhes keverékhez adom a sütőtökmasszát és a reszelt almát, jól elkeverem, majd belekeverem az olvasztott mézes keveréket is. Egy éjszakán át, vagy néhány órán keresztül hűvös helyen hagyom pihenni (hogy a pelyhek jól megszívják magukat). A pihenő leteltével a masszát vizes kézzel egy kisebb, sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodom, vizes kanállal a tetejét elegyengetem és 180 fokos sütőben 20 percig sütöm. Kihűlés után éles késsel, határozott mozdulattal szeletelem 🙂

Sütőtökös-almás müzliszelt

Tejmentes, cukormentes és ha Gluténmentes Zabpelyhet és más gluténmentes pelyheket (rizs, quinoa, köles) használunk hozzá – akkor gluténmentes is lesz a müzliszeletünk.

Recept

Sütőtökös-mogyorós muffin

Sütőtökös-mogyorós muffin, az igazi őszi szín-és ízbomba

Történt egy napsütéses őszi napon, hogy sütőtököt sütöttem. Csak úgy. Mert éppen volt, mert finom, mert egészséges és rostos, és persze mert szeretjük. Ez utóbbi szempontot megcáfolni készültek kislányaink, így hát álruhába öltöztettem a frissen sült, édes sütőtököt: muffin lett belőle! S lám, máris boldogan majszolták a sütőtökös muffint a gyermekek… A receptet Steiner Kristóf alap muffin receptje ihlette.

Hozzávalók

  • két csésze liszt ( kb. 2 decinek felel meg egy csésze) 
  • egy csomag sütőpor 
  • fél csésze méz (vagy ennek megfelelő mennyiségű nádcukor)
  • egy kiskanál fahéj 
  • fél csésze olaj 
  • egy csésze víz, vagy növényi “tej” 
  • fél csésze darált mogyoró ( 2 teáskanálnyit tegyünk félre a díszítéshez)
  • egy csésze sült, villával pürésített sütőtök

Elkészítés

  • Előmelegítem a sütőt 180 fokra.
  • Egy tálba szitálom a lisztet, hozzáadom a sütőport, a fahéjat, a barna cukrot vagy a mézet, és alaposan elkeverem. 
  • Ezt követően hozzáadom a darált mogyorót, valamint a sütőtök pürét.
  • Egy másik tálba öntöm az olajat, és a vizet (vagy növényi tejet).
  • A száraz hozzávalókhoz keverem a folyékony összetevőket, és elkeverem, hogy homogén masszát kapjak – arra ügyelve, hogy ne keverjem túl sokáig a tésztát.
  • A tésztát a papírral bélelt muffinsütő formába kanalazom, vigyázva, hogy ne legyenek egészen tele a mélyedések, mert valamelyest megnőnek a muffinok sütés közben.
  • 180 celsius fokos sütőben 22 percig sütöm, majd a sütőből kivéve 10 percig pihentetem – csak ezt követően szedem ki a formából a muffinokat.
  • A muffinok tetejét darált mogyoróval díszítem.