Recept

A keményre sült puszedli új élete – avagy a puszedlis bonbonok születéstörténete

Mézes puszedlik – kopogósra sülve…

Olykor nem úgy sülnek el a dolgok, mint ahogyan azt eltervezzük. Így járt a képen látható mézes puszedli is…
Így történt velem is a múlt héten: Adventi vásárba készültem sütni, amikor is betoppant egy olyan betegség hozzánk ami teljesen felborította a terveinket. Nem volt más választásom: le kellett mondanom az adventi vásárban való részvételem, mert abban a helyzetben a Családban volt rám a legnagyobb szükség, és a család – és a gyerekek az elsők.

Node volt már a hűtőben egy hatalmas adag puszedli tésztám, amit aztán megsütöttem. Az utolsó tepsinél elfelejtettem a sütési időt figyelni…Így hát kisültek a csodás, ámde rendkívül kemény kis puszedlik! Olyan kemények lettek, hogy hiába vártam a hideg kamrában napokig, hogy puhuljanak – semmit sem változtak, egy cseppet sem puhultak 3 nap alatt.
“Mihez is kezdhetnék velük…?!” Majd eszembe jutott egy régi recept… “A kekszet fagyasztós zacskóba tesszük és húsklopfolóval apróra kalapáljuk…”  Nosza, ez az!!! Erre tökéletes lesz! Elő a klopfolót, és perceken belül már porhanyós is lett az illatos puszedli. Innentől kezdve darabolva már nyugodtan fogyasztható – illetve kreatívan felhasználható a puszedli-morzsa.


Nálunk a keményre sült puszedli morzsájából első ízben bonbon készült – ami egy igazi ünnepi ízvilágú finomság: az alábbiakban olvasható a receptje. Ezen kívül el tudom képzelni joghurtba, növényi joghurtba, gyümölcs turmixba keverve is, illetve pohárkrémbe a krémes rétegek közé. 
Tehát ha túl keményre sül a mézeskalács vagy a puszedli, csak semmi pánik! Húsklopfolót neki, alakítsuk át bátran!

Puszedli kalapálás közepette a keménységgel együtt az esetleges adventi feszültség is egyből elillan! 🙂 Éljen a stresszmentes karácsony!

Marcipános puszedli bonbon

  • 100 g aprított puszedli (vagy mézeskalács)
  • 150 g natúr marcipánmassza 
  • 40 g kókuszolaj
  • 50 g keserűcsokoládékrém (pl. DM Zartbitter krém) – ez helyettesíthető olvasztott, magas kakaó tartalmú (50% feletti) csokoládéval is
  • 2-3 teáskanálnyi ír whisky vagy ugyanennyi egyéb folyadék, pl. rizstej

A folyékony kókuszolajjal és a keserűcsokoládékrémmel elkeverem a puszedli morzsát, majd hozzáadom a whiskyt (vagy az egyéb folyadékot) és belemorzsolom a marcipánmasszát. Kézzel alaposan átgyúrom a masszát, hogy szép csokoládébarna, többnyire homogén masszát kapjak. A puszedli lehet itt-ott rögös, nagyon finom lesz tőle a bonbon.

Néhány órára vagy egy éjszakára folpackkal letakart tálkában a hűtőbe teszem. A pihenő leteltével előveszem a masszát, és teáskanálnyi adagokból kézzel golyókat formázok. A golyókat ízlés szerint meg lehet hempergetni cukrozatlan kakaóporban is. Vigyázat: nagyon finom! 

Recept

Sütőtökös-almás müzliszelet

Amikor elkészült a sütőtök krémlevesünk, és már kisült a kakukkfüves-sütőtökös piténk is, és még mindig akad itthon sütőtök, akkor jöhet a sütőtökös müzliszelet!

Hozzávalók

  • 180 g gabonapehely (120 g finomszemű zabpehely, 30 g rizspehely, 30 g quinoa pehely) Ha nincs egyebünk, készülhet csak zabpehelyből is.
  • kb. 10 g chia mag (elhagyható)
  • 150 g sült, villával pépesített sütőtök
  • kb 120-150 g súlyú alma hámozva, reszelve
  • 50 g margarin/vaj
  • 100 g méz – ez ízlés szerint lehet kevesebb is akár
  • 1/4 teáskanál fahéj (ízlés szerint gyömbér is kerülhet bele, csak fokozza az ízélményt!)

A pelyheket összekeverem a chia maggal, fahéjjal, összeolvasztom a margarint a mézzel -nem szabad felforralni, csak melegíteni, kevergetve hamar megolvad a margarin/vaj. A pelyhes keverékhez adom a sütőtökmasszát és a reszelt almát, jól elkeverem, majd belekeverem az olvasztott mézes keveréket is. Egy éjszakán át, vagy néhány órán keresztül hűvös helyen hagyom pihenni (hogy a pelyhek jól megszívják magukat). A pihenő leteltével a masszát vizes kézzel egy kisebb, sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodom, vizes kanállal a tetejét elegyengetem és 180 fokos sütőben 20 percig sütöm. Kihűlés után éles késsel, határozott mozdulattal szeletelem 🙂

Sütőtökös-almás müzliszelt

Tejmentes, cukormentes és ha Gluténmentes Zabpelyhet és más gluténmentes pelyheket (rizs, quinoa, köles) használunk hozzá – akkor gluténmentes is lesz a müzliszeletünk.

Recept

Éltető keksz – variációk egy témára

Abszolút kedvenc sütifajta nálunk: a keksz. Lehet sós, édes, omlós, ropogós, magos, mogyorós, zabos, aszalt szilvás, kókuszos…vagy akár kókuszos-levendulás is. Úgy nőttem fel – hála és köszönet érte Édesanyámnak- hogy többnyire keksz jellegű illetve egészségesebb süteményeket ettünk, nem habos-krémes nehezen emészthető töményeket, bizonyára ennek is köszönhető töretlen rajongásom a kekszek iránt. Nálunk a legnagyobb kedvenc a kekszek között az “Éltető Keksz” és úgy tűnik, másoknak is kedvence lett, mert eddig akárhol kóstolták – mindenhol nagyon szerették!

Gluténmentes éltető keksz quinoával

S hogy miért is olyan jók a kekszek?

  • Rostosak, ropogósak – intenzívebben kell rágni őket, mint egy puha piskótát, a rosttartalmuk pedig segíti az egészséges bélműködést
  • Alacsonyabb a szénhidrát-és cukortartalmuk (vagy lehetnek akár egészen cukormentesek is, így speciális étrendbe is beépíthetők)
  • Készülhetnek gluténmentesen is, roppant egyszerűen lesz mennyei omlós gluténmentes kekszünk – nem bonyolult
  • Egyszerűen, gyorsan elkészíthetők.
  • Kedvenc fűszereinkkel, alapanyagainkkal tetszés szerint alakíthatók
  • Reggelire vagy akár uzsonnára is fogyaszthatók, gyerekeknek is nyugodt szívvel adhatjuk
  • Tetszés szerint végtelen sokféle variációban elkészíthetők

Éltető keksz-recept

  • 15 dkg puhára olvasztott Vénusz margarin ( ez tej-, szója -és gluténmentes is) vagy 15 dkg kókuszolaj
  • 10 dkg barna cukor
  • 2 evőkanál méz
  • Amennyiben cukormentesen készítem, úgy a cukrot kihagyom és 10 dkg mézet használok helyette.
  • 1 tojás

A fentieket egy tálban habosra és simára keverem, majd hozzáadom apránként a száraz hozzávalókat is.

  • 5 dkg kókuszreszelék vagy 5 dkg darált mogyoró vagy mandula
  • 20 dkg liszt: fele finomliszt, másik fele lehet teljes kiőrlésű vagy tönkölybúza liszt
  • ½ kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 csomag vaníliáscukor (amennyiben cukormentesen készül, ez kimarad, de a kókuszhoz nagyon jól illik a vanília)
  • 15 dkg aprószemű zabpehely, vagy darált zabpehely VAGY különböző pelyhek (búza, zab, köles, quinoa) keveréke. Ha „csak” zabpelyhet teszünk bele, úgy is mennyei lesz! Amennyiben gluténmentes verzióban sütöm, olyankor csak 10 dkg pelyhet adok hozzá.
  • 1 csipet só
  • És egy kis fűszer ízlés szerint: pici gyömbér, vagy fahéj…vagy kakaópor. A kókuszos verzióba nem szoktam tenni fűszert, de ez alapján az alap recept alapján bármilyen ízesítésben elkészíthető az Éltető keksz, csak cseréld ki a kókuszt másra. Lehet darabolt aszalt szilvával, apróra vágott csokidarabokkal, mazsolával, darált dióval, mandulával, mogyoróval, kókusszal-és egy teáskanálnyi szárított levendulavirággal…stb. variálni, megbolondítani.
  • Amennyiben fahéjasat, aszalt szilvást, mogyoróst stb. készítek, olyankor kókuszreszeléknem kerül bele!
Kókuszos-levendulás éltető keksz

Ha bekevertem a tésztát, általában hűtőben pihentetem párórán át, utána könnyebben formázható – de nem muszáj pihentetni.

Vizes teáskanállal-és kézzel gombócokat formálok, amelyeket kilapogatok kézzel vagy egy kanállal a sütőpapírral bélelt tepsin. Ha egyforma, szabályos kerek kekszeket szeretnék, akkor egy pogácsaszaggatót vagy más kerek szaggatót helyezek a sütőpapírra, és ebben lapogatom ki a gombócokat vizes kézzel. 

Kókuszos-levendulás keksz gluténmentesen

180 fokos előmelegített sütőben 14-15 percig sütöm. A tepsiből rácsra szedem, ott hagyom kihűlni – így lesz finom omlós a keksz. Kihűlés után fém dobozban sokáig megőrzi frissességét.

Kókuszos-levendulás Éltető keksz
Hír

Decemberi ajánlat – avagy megrendelhetők a finomságok

Mézes puszedli

Néhányan már tudnak róla, hogy októberben kistermelői engedélyt váltottam ki – kifejezetten azért, hogy a Magyarlukafai Vendel-Napi búcsúban jelen lehessek a “Boris finomságokkal” hivatalosan. Magyarlukafa, és a Vendel-Napi Búcsú sokat jelent számomra; itt kezdődött életem története…s így természetes volt, hogy itt kezdődjön el az Éltető Finomságaim története is. 

A Búcsú és a Finomságok bemutatkozása egyaránt fantasztikusan sikerült, ezt mintegy első piaci próbának is tekintettük – hiszen itt kóstolták először igazán elfogulatlan emberek a süteményeket.

 A tegnapi napon abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy jelen lehettem Pécsváradon a Zengő Praxisközösség által megszervezett Egészségnapon, s finomságaimat kóstoltathattam, megismertethettem a résztvevőkkel. Hálás vagyok a lehetőségért, igazán élmény volt ott jelen lenni. S ami igazán felemelő érzés volt: a találkozások és a beszélgetések a süti kóstolások közepette! Volt lehetőség vásárolni is, de ezúttal igazán a kóstoláson, kipróbáláson volt a hangsúly. Öröm volt látnom, hogy másoknak is éppúgy ízlenek a finomságaim, mint a nem éppen elfogulatlan “főkóstolóimnak”.

Többen érdeklődtek afelől a tegnapi napon, hol s miképpen lehet az általam készülő süteményekhez hozzájutni. Készítettem egy kis ajánlót, amelyet rendszeresen frissítek és megújítok majd a szezonális alapanyagokhoz is igazítva. Az alábbiakban láthatók a megrendelhető finomságok.

Teendők megrendelési szándék estén:

  • a megrendelni kívánt sütemény(ek) kiválasztása
  • az átvételi nap átgondolása, kiválasztása
  • 5 nappal a kívánt átvétel előtt email küldése az info@boriskonyha.hu emailcímre
  • a beérkező megrendelésre 24 órán belül visszaigazoló emailt küldök
  • a vásárlásról nyugtát, igény szerint számlát állítok ki

A fenti lehetőségen túl, 2018. december 16-án a Pécsváradi Adventi vásárban leszek jelen (Pécsvárad, Szentháromság tér), ott is lesz alkalom a finomságokból szemezgetni, vásárolni. Igazi adventi, mézes-fűszeres süteményekkel készülök és természetesen lesznek kis csomagok is, amelyek akár a fa alá is kerülhetnek Karácsonykor.