Hír

Decemberi ajánlat – avagy megrendelhetők a finomságok

Mézes puszedli

Néhányan már tudnak róla, hogy októberben kistermelői engedélyt váltottam ki – kifejezetten azért, hogy a Magyarlukafai Vendel-Napi búcsúban jelen lehessek a “Boris finomságokkal” hivatalosan. Magyarlukafa, és a Vendel-Napi Búcsú sokat jelent számomra; itt kezdődött életem története…s így természetes volt, hogy itt kezdődjön el az Éltető Finomságaim története is. 

A Búcsú és a Finomságok bemutatkozása egyaránt fantasztikusan sikerült, ezt mintegy első piaci próbának is tekintettük – hiszen itt kóstolták először igazán elfogulatlan emberek a süteményeket.

 A tegnapi napon abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy jelen lehettem Pécsváradon a Zengő Praxisközösség által megszervezett Egészségnapon, s finomságaimat kóstoltathattam, megismertethettem a résztvevőkkel. Hálás vagyok a lehetőségért, igazán élmény volt ott jelen lenni. S ami igazán felemelő érzés volt: a találkozások és a beszélgetések a süti kóstolások közepette! Volt lehetőség vásárolni is, de ezúttal igazán a kóstoláson, kipróbáláson volt a hangsúly. Öröm volt látnom, hogy másoknak is éppúgy ízlenek a finomságaim, mint a nem éppen elfogulatlan “főkóstolóimnak”.

Többen érdeklődtek afelől a tegnapi napon, hol s miképpen lehet az általam készülő süteményekhez hozzájutni. Készítettem egy kis ajánlót, amelyet rendszeresen frissítek és megújítok majd a szezonális alapanyagokhoz is igazítva. Az alábbiakban láthatók a megrendelhető finomságok.

Teendők megrendelési szándék estén:

  • a megrendelni kívánt sütemény(ek) kiválasztása
  • az átvételi nap átgondolása, kiválasztása
  • 5 nappal a kívánt átvétel előtt email küldése az info@boriskonyha.hu emailcímre
  • a beérkező megrendelésre 24 órán belül visszaigazoló emailt küldök
  • a vásárlásról nyugtát, igény szerint számlát állítok ki

A fenti lehetőségen túl, 2018. december 16-án a Pécsváradi Adventi vásárban leszek jelen (Pécsvárad, Szentháromság tér), ott is lesz alkalom a finomságokból szemezgetni, vásárolni. Igazi adventi, mézes-fűszeres süteményekkel készülök és természetesen lesznek kis csomagok is, amelyek akár a fa alá is kerülhetnek Karácsonykor. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük